Nem akarlak elveszíteni!
Ez a bál meg a költözés Beni életében is nagy változást hozott. El kellett szakadnia Mirától, akivel sikerült megtalálni azs összhangot. Nagyon betett neki Annabell is. "Odanyújtottak" neki egy teljesen ismeretlen lányt párnak, miközben ő így is szerelmi válságban szenvedett. Amióta elköltöztünk csak SMSekben és e-mailekben tudták tartani a kapcsolatot; Mira is elutazott Görögországba, így végülis működött a dolog. A leveleiket féltve őrzi az én mafla bátyám. Annyira béna! Nem volt képes megmondani Mirának a bált, de nyafogni, amiért Annabell a párja, tud. Persze azt is csak nekem.
- Ki ez a csaj? És miért Vele KELL táncolnom? - nyafogott a találkozás után- Amikor meglátta azt a képet az asztalomon, tudod, amin Mirával állunk a cseresznyefa előtt - kérdőn pillantott rám, én meg bólintottam - szóval akkor elkezdett róla faggatni és búcsúzóul azt mondta, hogy itt az ideje elfelejteni Mirát! - a bátyám már szinte üvöltött. Tudtam, hogy idegei pattanásig feszültek. Mikor észrevette a rémült arckifejezésemet bocsánatot motyogatt és bezárkózott a szobájába. Azonnal tudtam, hogy mit kell tennem: felvettem a kapcsolatot Mirával. Az alábbi MSN beszélgetés folyt le közöttünk.
Én: Szia Mira! Bocs, ha zavarlak, de ez FONTOS!
Mira: Szia, Mi az, mesélj! Beni?
Én: Aha.
Mira: Jaj, ne. L
Én: Szóval lesz egy ilyen üdvözlő bál és beosztottak nekünk egy-egy partnert.
Mira: Beninek is?
Én: Sajnos. Nagyon kiakadt.
Mira: Huh! Az jó! J
Én: Ne örülj előre! Beni szerint a csaj mindent tudni akart rólad, és azt mondta ideje elfelejteni téged.
Mira: Micsoda?! És erre Beni mit válaszolt?
Én: Nem t’om. Csak nekem nyafog!
Mira: Bocs, de ezt fel kell dolgoznom. Majd veled veszem fel a kapcsolatot a bál után.
Én. OK. 3 nap múlva írj vagy hívj! Utána viszont beszélj Benivel.
Mira: Oké. Szia.
Én: Szia.
Kikapcsoltam a számítógépet és egy cseresznyevirágos jegyzetfüzetet vettem elő egy tollal. Tanácstalanul meredtem a borító virágaira. Hogyan tovább? Muszáj valmit tennem! Beni valószínűleg beszámol nekem a bálról, mert azt reméli, hogy elmondom Mirának. De ezúttal nem tehetek így. Azt akarom, hogy háttérben maradjak! Onnan mozgatom a szálakt. A bábmester sem jön ki az eőadás végén, én sem fogok. Jó, mindez szép, de akkor honnan tudom meg azt, hogy mi történt a bálon? Felálltam. Átnézek a bátyámhoz, hátha ott rejtőzik a válasz. Halkan lépkedtem. Az ajtó nyitva állt, így inkább csöndben belestem. A szobája kékes árnyalatú volt. Ágyán hanagyul hervert a bátyó fekete pulcsija. Hányszor adta ezt kölcsön Mirának, ha esett az eső, vagy hűvös volt. Beni az íróasztalánál ült és egy kis könyvecskébe írt szorgosan. Mosolyogva néztem ezt a 16 éves nagyfiút. Előre dőlt, így mogyoróbarna haja az arcába hult és eltakarta sötét bociszemeit. Egy világoskék rövidujjú pólót visel; tőlem kapta születésnapjára. Csak most vettem észre, hogy milyen izmos. Nem volt az a kigyúrt "izomagy", de sugárzott belőle az erő. " Végül is helyes srác, - gondoltam - csak az a kár, hogy ilyen szerencsétlenkedő típus." A megoldás villámként hasított belém - a NAPLÓ! Ebbe biztos leírja a történéseket. Valószínűleg felkiálthattam, mert Beni ide hézett, gyorsan becsapta a könyvecskét és nevetni kezdett.
- Nem illik hercegnőhöz a kémkedés! Különben is, nem megy valami jól! - mondta Beni és még mindig nevetett. Annyira, hogy még a könnye is kicsordult. Durcás pillantást vetettem be, majd mosolyogni kezdtem.
- Nem kémkedtem! - kiáltottam fel - Csak át akartam nézni hozzád. Ez akkora bűn?
- Ha igaz, akkor nem. De sajnos rosszkor jöttél, hugica!
- Miért?
- Mert minden nap délután 3-tól 5-ig lovagló edzésem van, és 10 perc múlva 3, szóval indulnom kell.
- Hmm... mintha rémlene valami. Hát akkor megyek is - azzal elindultam kifelé, de az ajtóban még visszafordultam, hogy meglessem a napló helyét.- Sok sikert! Nehogy lees a lóról! - kacsintottam búcsúzóul a bátyámra. A fejemben összeállt a terv. A bál utáni nap, ha lovagol bemegyek a szobájába és elolvasom mit írt. Egészen a bál utáni reggelig nem is gondoltam a tervre, de Mira ébresztő SMSe eszembe jutatta, Azt kérdezte mikor hívhat. Gyorsan bepötyögtem a választ és "besétáltam" az eseménytelen délelőttbe. Délután működésbe lépett a haditerv. Három után tíz perccel megénztem, hogy brni edz.e, majd bevonultam a szobájába. Kihúztam az íróasztala felső fiókját, és azonnal megpillantottam a kersett tárgyat. Komoly, sötétkék füzet volt, nagy örömömre lakat nélkül, de az amúgy is lányos dolog. Éppenhogy felnyitottam, amikor megszólalt a telefonom. A hirtelen ijedtségtől nem is tudtam felvenni, csak másodpercek múlva. Abban a pillanatban azt sem tud mi szól, csak az járt a fejemben: LEBUKTAM! Mira hívott.
- Szia Rika!...vagy Sophie?
- Szólíts nyugodtan Rikának.
Oké. Van valami fejlemény?
- Sikerült megszereznem Beni naplóját. Ja és fontos, ne áruld el, hogy az én kezem van az ügyben, jó?
- Rendben.
AZt írja többnyire csak hétköznapi dolgokról beszélgettek. Milyen a hercegi élet, ilyesmik. Megkérdezte Annabell, hogy táncolt-e már veled...
- Az iskolai bálon. Bocsi! Ő is ezt mondta?
- Igen, és hogy jól táncolsz. Idézem: " Mira úgy táncol, akár egy istennő. Lehet, hogy giccsesnek hangzik, de így van."
- Jaj, de édes! Bocsi!
- A bál végén Annabell azt ígérte még találkoznak, reméli akkor már másképp!
- Ezt meg hogy értette? Szerinted?
- Talán...randira gondolt...
- Én is ellől félek.
- Nyugi. Halottad, Beni tartja magát. Én innentől kezdve kiszállok. Most már oldjátok meg ti. AMit lehetett megtettem.
- Igazad van. Köszönöm. Nyugalom, nem árullak el a segítésért, Szia Rika!
- Szia! Drukkolok Mira!
Elégedettem raktam vissza a naplót. Nagy volt a kísértés, hogy beleírjam: "Most már minden rendben lesz, ne aggódj!" De nem tettem. Villámgyosran hagytam e a szobát és kisétáltam a bágyadt augusztusi napsütésbe.
